Zene kereső
Mikor hallotta a zeneszámot?
óra között

Csak az utóbbi 30 nap adatai érhetőek el.

Napi bölcsesség
"Az embereknek vannak gyengeségeik, és amikor ezt beismerik, és azt mondják "Nem kellett volna ezt tennem", akkor meg kell bocsátanunk nekik." (Jean Todt)

Galéria

Évzáró ünnepséget tartott a KESI

Megtelt a Messzi István Sportcsarnok december 13-án, szerdán este, amikor a Kecskeméti Sportiskola (KESI) vezetése az edzőknek és az iskola mintegy ezer versenyzőjének - jelenleg 13 szakosztályban sportolnak a gyermekek - kívánt áldott boldog karácsonyt. A rendezvényen részt vett dr. Salacz László országgyűlési képviselő és Bogasov István, önkormányzati képviselő, a Sport Munkacsoport elnöke is. A közös bemelegítés után játékos vetélkedő következett a KESI szakosztályai között. A versenyt - és egyben a tortát is - az atléták nyerték. A sportiskolásokat köszöntötte dr. Salacz László, aki - mint elhangzott - ma is aktívan sportol, a Parlament foci csapatában játszik. A jövő szempontjából reménytelinek nevezte, hogy egyre több gyermek sportol Kecskeméten. És ehhez a növekvő tendenciához egyre jobb feltételeket biztosít a sportiskola. Ivkovicné Béres Tímea, a Hírös Sport Nonprofit Kft. sportszakmai igazgatója, megköszönte az edzők egész évben végzett munkáját, és karácsonyi ajándékokat adott át számukra. (M)

Átadták a II. VER-BAU Rajzpályázat díjait

Második alkalommal rendezett gyermekek számára rajzversenyt a VER-BAU Kft. A rajzpályázat eredményhirdetését december 13-án, szerdán délelőtt tartották. A hangulatos ünnepségen a cég ügyvezetője, Weninger Richárd köszöntötte a jelenlévő gyerekeket és kísérőiket, majd átadta a díjakat. A tavaly 20 éves VER-BAU elhatározta, hogy jubileumi évében az ünnepelt fog ajándékozni. Ennek apropójából meghirdette a VER-BAU Rajzpályázatot az óvodákban, mely tavaly kiemelkedően magas érdeklődés övezte. A sikerre való tekintettel idén meghirdette a II. VER-BAU Rajzpályázatot az én háziállatom témában. Közel 300 pályamű érkezett be több, mint 20 óvodából. A díjazás 500.000 forint értékű játékok szétosztása volt a nyertesek között. A játékok készségfejlesztő papír és műanyag építőkockák, több féle méretű dömperek, homokozókészletek műanyag betonkeverők, labdák és néhány törölköző volt. A nyertes rajzokat a Kecskeméti Rajzfilm Stúdió és a VER-BAU kollégái választották ki. Hat óvoda részesült nyereményben, 5 rajzzal és egy facebook versennyel. A facebook verseny a rajzpályázathoz kapcsoló poszt megosztásáról szólt, a legaktívabb szülőket kerestük. Idén nagyon szoros versenyben a Csokor utcai óvoda nyerte a facebook játékot. (M)

A felsősök versenyével folytatódott a Kecskeméti Református Általános Iskola házi úszóversenye

A felső tagozatosok versenyével folytatódott szerdán a Kecskeméti Református Iskolában a „Házi úszóbajnokság". Amelyen már az iskola új sportcsillaga, Szili Ágnes (a fotón), aki a hétvégén a Kecskeméti Fürdőben megrendezett V. Rövidpályás Uszonyos és Búvárúszó Országos Bajnokságon a legeredményesebb gyermek korosztályos lett, most az 5.a osztály színeiben versenyzőként csobbant a medencébe. Mint tegnap megírtuk, december 12-én, kedden kezdődött meg a Kecskeméti Református Általános Iskolában az idén 13 éves, hagyományos, két napos házi úszóverseny. Mely most az 5-8. osztályosok versenyével folytatódott. Kecskeméten közismert, hogy a Református Általános Iskolában - mely saját uszodával rendelkezik - minden gyermek számára van úszásoktatás, és minden második évben indul úszó tagozatos osztály is. Jelenleg második évfolyamos az első angol két tanítási nyelvű-úszó tagozatos osztály, mely képzés rendkívül sikeresnek bizonyult, és a szülők körében nagy népszerűségnek örvend. A 2018/2019-es tanévben induló első osztályok számára is kínálni fogja az iskola az úszást, mint mozgásformát. Az iskola iránt érdeklődő szülők jelentkezését várják az iskola titkárságán. (M)

Ezüst diplomát kapott a Kecskeméti Fesztivál Kórus a Krakkóban

A Kecskeméti Fesztivál Kórus élményekben gazdag napokat töltött a Krakkói Adventi és Karácsonyi Kórusfesztiválon. A város négy gyönyörű templomában énekeltek több kiváló európai kórussal együtt. A Fesztivál ezüst diplomájával, valamint szakmai és emberi tapasztalatokkal gazdagodva tértek haza. (M / Fotók: Inotai László)

Újabb adományt kapott a kecskeméti kórház

Újabb adománnyal gazdagodott a Bács-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő-Gyermekgyógyászati Osztálya az Országos Mosolyért Egyesület jóvoltából. Az adomány egy ágy melletti dokkoló, mely egyszerre négy infúziós pumpát is tud tartani. A Bács-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály játszószobájában sajtótájékoztató keretében adták át az új eszközt. Az Országos Mosolyért Közhasznú Egyesület egészségügyi és- szociális intézménysegítő célja, hogy kórházakat, gyermekintézményeket, mentőszervezeteket támogasson olyan műszerek adományozásával, melyek a gyógyításhoz nélkülözhetetlenek, de az intézmények saját erőből nem, vagy csak nagy nehézségekkel tudják beszerezni szűkös anyagi helyzetük miatt. Az adomány egy ágy melletti dokkoló, mely egyszerre négy infúziós pumpát is tud tartani. Ez a modern munkaállomás nem csak a pontos és gyors adminisztrálást teszi lehetővé, hanem a biztonságosabb adagolást is, így könnyítve meg az egészségügyi dolgozók napi munkáját. (M)

Kétnapos úszóbajnokság a Kecskeméti Református Általános Iskolában

December 12-én, kedden rendezték meg a Kecskeméti Református Általános Iskolában az idén 13 éves, hagyományos házi úszóversenyt. A rangos esemény "díszvendége" idén Szili Ágnes, az iskola 5.a osztályos tanulója volt, aki a hétvégén a Kecskeméti Fürdőben megrendezett V. Rövidpályás Uszonyos és Búvárúszó Országos Bajnokságon a legeredményesebb gyermek korosztályos lett: a hat egyéni versenyszámából mind a hatot megnyerte, valamint egy országos csúcsot is úszott. Két napon keresztül tart házi úszóversenyt az iskola. Kedden az alsósok, szerdán pedig a felső osztályosok „küzdenek" az iskolai uszoda medencéjében. A keddi versenyre megszokott módon sok alsós gyerek nevezett be: az indulók száma megközelítette a 250 főt. Valamennyi induló ajándékot kapott, a versenyszámok első három helyezettje pedig érmet vehetett át az eredményhirdetésen. (M)

Idén is adományozott a Kormányhivatal

Idén is megrendezte a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal a rászorulók számára a karácsonyi gyűjtést. Évek óta hagyomány, hogy a tizenegy járás és a kormányhivatal főosztályain dolgozó alkalmazottak gyűjtést rendeznek rászoruló családok számára: ez idén sem volt másképp. A kezdeményezés célja, hogy minél több ember karácsonyfája alá kerüljön ajándék. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal munkatársai az elmúlt évek hagyományai alapján most is rengeteg ajándékkal járultak hozzá a rászoruló emberek karácsonyának szebbé tételéhez. Az kezdeményezés legfőképpen ruhák, cipők, tartós élelmiszerek, játékok, könyvek, tisztítószerek, vitaminok összegyűjtésére irányult, de a Kormányhivatal köszönettel fogadott mindent, ami a rászorulók életét, és ünnepét könnyebbé, kellemesebbé teheti. A munkatársak által összegyűjtött adományokat Kovács Ernő kormánymegbízott kedden adta át két intézménynek és egy civil szervezetnek. A karácsonyi ajándékokból így jutott a kiskunfélegyházi Kapocs Szociális, Gyermekvédelmi és Egészségügyi Intézménynek, a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központnak, valamint a KINCS Kecskeméti Nagycsaládosok Egyesületének. (M)

Kecskeméti menza - A kormány kiemelten támogatja a gyermekek egészséges táplálkozását

A gyermekek étkezési kultúrájának, étkezési körülményeinek javítását célzó Menő menzák az iskolában című, szeptemberben lezárult pályázat keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 314 iskolai alapítvány kérelmét támogatta összesen csaknem hatmilliárd forint értékben - jelentette be a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Kecskeméten, a Béke Általános Iskola ebédlőjében. A sajtótájékoztatón Kecskemét városvezetése részéről Engert Jakabné és Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselők voltak jelen.Novák Katalin azt mondta: a kormány meggyőződése, hogy a menza is lehet egyszerre egészséges és "menő", vagyis az egészséges ételek is lehetnek finomak, olyanok, amit a gyermekek szívesen fogyasztanak. Olyan közétkeztetést szeretnének, ahova a gyermekek szívesen mennek, ahol szívesen étkeznek, és jóízűen meg is eszik a kínált egészséges ételeket. Schanda Tamás, az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára közölte: az egészségmegőrzésnek és -fejlesztésnek fontos eszköze a tudatos táplálkozás és az egészséges életmód. A kormány szándéka éppen ezért az, hogy az egészségtudatos életmód elterjesztésével erőssé és egészségessé váljon a magyar nemzet. Schmidtné Báló Ágnes a sajtótájékoztatónak helyszínt biztosító kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolájának tagintézmény-vezetője elmondta: az intézmény alapítványa 20 millió forintot nyert el a pályázaton, ezt diákjaik és rajtuk keresztül a családok táplálkozási szokásainak megreformálására fordítják. A projekt keretében egyebek mellett előadásokat, fórumokat, főzőversenyeket, gyümölcs- és sportnapokat szerveznek. Az iskolában négy, falra szerelhető ivókutat helyeznek ki, kialakítanak egy tankonyhát és egy tankertet, továbbá lecserélik az iskolai ebédlő asztalait és székeit. (M / MTI)

Jótékonykodó kecskeméti katonák

Új segítőkre lelt a Kecskeméti Szent László Lions Club a Durgó Tamás őrnagy vezette Bács-Kiskun megyei toborzó iroda katonái személyében, hisz mostantól több esetben közös programokon fognak együtt jótékonykodni. (M)

Karácsonyi Vásár volt a Református Gyülekezeti Központban

Több éves hagyomány a Kecskeméti Református Egyházközség Karácsonyi Vására, amit ezen a hétvégén (december 9-10-én) rendeztek meg a Református Gyülekezeti Központban. Szombaton 9-13 óra, vasárnap pedig 10-12 óra között várták a látogatókat, azaz a vásárlókat. A gyülekezet tagjai közül legtöbben a saját készítésű portékáikat árulták. A vásár a rászorulók megsegítését szolgálta idén is: az adományokból rászorulóknak vásárol majd karácsonyi ajándékcsomagokat a Kecskeméti Református Egyházközség. (M)

Több ezer vásárló a Lions Klub jótékony célú filléres börzéjén

2017. december 9-10-én tartott Karácsonyi filléres börzét az Első Kecskeméti Lions Klub, a Lánchíd Utcai Általános Iskola sportcsarnokában. Ahol idén ingyenes vércukorszint-, és vérnyomás mérést is tartottak. A 27. alkalommal megrendezett programból befolyt adományokat a "Cukorbeteg Alapítvány", a Vakok és Gyengénlátók Egyesülete, valamint a hátrányos helyzetű diákok támogatására fordítják. (M)

15 éves jubileumát ünnepelte a Petőfiváros-Felsőszéktó Tanácsadó Testület

A Petőfiváros-Felsőszéktó Tanácsadó Testület 15 éves jubileumi rendezvényét tartották 2017. december 9-én, szombaton este. Az eseményen Kósa József önkormányzati képviselőn kívül részt vett többek között dr. Salacz László országgyűlési képviselő, Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere, Zsámboki Anna, a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatója és Kurdi Viktor, a BÁCSVÍZ Zrt. elnök-vezérigazgatója. A Vásárhelyi Pál általános iskolában tartott eseményen Kósa József megköszönte a Tanácsadó Testület támogató segítségét, és emléklapokat, jutalmakat adott át. A műsort követően közös vacsorával zárult a program. (szöveg: M / Fotók: Vincze József)

Gong Top 25

  • 50. Hét (2017. december 11. - december 17.)
    1
    Camila Cabello Feat. Young Thug - Havana
    2
    Portugal. The Man - Feel It Still
    3
    Majka - Mindenki Táncol ’90
    4
    Charlie Puth - How Long
    5
    Axwell & Ingrosso - More Than You Know
    6
    CNCO & Little Mix - Reggaeton Lento
    7
    Milk & Sugar - Summertime
    8
    Nagy Adri - Sosem Múlik El
    9
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    10
    Rita Ora - Anywhere
    11
    Hooligans - Ki Lehet Ő?
    12
    Avicii Feat . Rita Ora - Lonely Together
    13
    Tiesto Feat. Bright Sparks - On My Way
    14
    Ofenbach Feat. Nick Waterhouse - Katchi
    15
    Bruno Mars Feat. David Guetta - Versace On The Floor
    16
    Halott Pénz - Otthon
    17
    Wellhello - Odaút
    18
    Felix Jaehn - Hot2Touch
    19
    Pitbull Feat. Fifth Harmony - Por Favor
    20
    Lost Frequencies & Zonderling - Crazy (-NEW!-)
    21
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    22
    New Level Empire - Belédfulladnék
    23
    Earl - Tongue Tie
    24
    Caramel - Használd a Szívedet
    25
    Zséda - Eperhold
  • 49. Hét (december 04. - december 10.)
    1
    Portugal. The Man - Feel It Still
    2
    Camila Cabello Feat. Young Thug - Havana
    3
    Majka - Mindenki Táncol
    4
    Charlie Puth - How Long
    5
    Milk & Sugar - Summertime
    6
    Axwell & Ingrosso - More Than You Know
    7
    CNCO & Little Mix - Reggaeton Lento
    8
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    9
    Hooligans - Ki Lehet Ő?
    10
    Nagy Adri - Sosem Múlik El
    11
    Tiesto Feat. Bright Sparks - On My Way
    12
    Ofenbach Feat. Nick Waterhouse - Katchi
    13
    Bruno Mars Feat. David Guetta - Versace On The Floor
    14
    Avicii Feat . Rita Ora - Lonely Together
    15
    Halott Pénz - Otthon
    16
    Wellhello - Odaút
    17
    Felix Jaehn - Hot2Touch
    18
    Rita Ora - Anywhere (-NEW!-)
    19
    Pitbull Feat. Fifth Harmony - Por Favor
    20
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    21
    New Level Empire - Belédfulladnék
    22
    Earl - Tongue Tie
    23
    Caramel - Használd a Szívedet
    24
    Zséda - Eperhold
    25
    Robin Shulz Feat. James Blunt - Ok
  • 48. Hét (2017. november 27. - december 03.)
    1
    Portugal. The Man - Feel It Still
    2
    Camila Cabello Feat. Young Thug - Havana
    3
    Majka - Mindenki Táncol
    4
    Charlie Puth - How Long
    5
    Milk & Sugar - Summertime
    6
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    7
    Maxwell & Ingrosso - More Than You Know
    8
    CNCO & Little Mix - Reggaeton Lento
    9
    Hooligans - Ki Lehet Ő?
    10
     Tiesto Feat. Bright Sparks - On My Way
    11
    Nagy Adri - Sosem Múlik El
    12
    Ofenbach Feat. Nick Waterhouse - Katchi
    13
    Bruno Mars Feat. David Guetta - Versace On The Floor
    14
    Halott Pénz - Otthon
    15
    Wellhello - Odaút
    16
    Felix Jaehn - Hot2Touch
    17
    Pitbull Feat. Fifth Harmony - Por Favor
    18
    Avicii Feat . Rita Ora - Lonely Together
    19
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    20
    Earl - Tongue Tie
    21
    New Level Empire - Belédfulladnék
    22
    Caramel - Használd a Szívedet
    23
    Robin Shulz Feat. James Blunt - Ok
    24
    Zséda - Eperhold
    25
    Ed Sheeren - Galway Girl
  • 47. Hét (2017. november 20. - november 26.)
    1
    Portugal. The Man - Feel It Still
    2
    Camila Cabello Feat. Young Thug - Havana
    3
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    4
    Majka - Mindenki Táncol
    5
    Charlie Puth - How Long
    6
    Ofenbach Feat. Nick Waterhouse - Katchi
    7
    Milk & Sugar - Summertime
    8
    Bruno Mars Feat. David Guetta - Versace On The Floor
    9
    Hooligans - Ki Lehet Ő?
    10
    Halott Pénz - Otthon
    11
    CNCO & Little Mix - Reggaeton Lento
    12
    Maxwell & Ingrosso - More Than You Know
    13
    Wellhello - Odaút
    14
    Felix Jaehn - Hot2Touch
    15
    Tiesto Feat. Bright Sparks - On My Way
    16
    New Level Empire - Belédfulladnék
    17
    Pitbull Feat. Fifth Harmony - Por Favor
    18
    Avicii Feat . Rita Ora - Lonely Together
    19
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    20
    Nagy Adri - Sosem Múlik El (-NEW!-)
    21
    Earl - Tongue Tie
    22
    Caramel - Használd a Szívedet
    23
    Robin Shulz Feat. James Blunt - Ok
    24
    Zséda - Eperhold
    25
    Ed Sheeren - Galway Girl
  • 46. Hét (2017. november 13. - november 19.)
    1
    Portugal. The Man - Feel It Still
    2
    Camila Cabello Feat. Young Thug - Havana
    3
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    4
    Bruno Mars Feat. David Guetta - Versace On The Floor
    5
    Majka - Mindenki Táncol
    6
    Charlie Puth - How Long
    7
    Ofenbach Feat. Nick Waterhouse - Katchi
    8
    Milk & Sugar - Summertime
    9
    Halott Pénz - Otthon
    10
    Hooligans - Ki Lehet Ő?
    11
    Felix Jaehn - Hot2Touch
    12
    Wellhello - Odaút
    13
    CNCO & Little Mix - Reggaeton Lento
    14
    Robin Shulz Feat. James Blunt - Ok
    15
    Tiesto Feat. Bright Sparks - On My Way
    16
    New Level Empire - Belédfulladnék
    17
    Pitbull Feat. Fifth Harmony - Por Favor
    18
    Avicii Feat . Rita Ora - Lonely Together
    19
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    20
    Earl - Tongue Tie
    21
    Freddie  - Nincsen Holnap
    22
    Caramel - Használd a Szívedet
    23
    Ed Sheeren - Galway Girl
    24
    Zséda - Eperhold
    25
    Radics Gigi - Give Love Back
  • 45. Hét (2017. november 06. - november 12.)
    1
    Portugal. The Man - Feel It Still
    2
    Camila Cabello Feat. Young Thug - Havana
    3
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    4
    Ofenbach Feat. Nick Waterhouse - Katchi
    5
    Halott Pénz - Otthon
    6
    Bruno Mars Feat. David Guetta - Versace On The Floor
    7
    Milk & Sugar - Summertime
    8
    Felix Jaehn - Hot2Touch
    9
    Majka - Mindenki Táncol
    10
    Charlie Puth - How Long (-NEW!-)
    11
    Hooligans - Ki Lehet Ő?
    12
    Wellhello - Odaút
    13
    Robin Shulz Feat. James Blunt - Ok
    14
    Radics Gigi - Give Love Back
    15
    CNCO & Little Mix - Reggaeton Lento
    16
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    17
    Ed Sheeren - Galway Girl
    18
    New Level Empire - Belédfulladnék
    19
    Tiesto Feat. Bright Sparks - On My Way
    20
    Pitbull Feat. Fifth Harmony - Por Favor (-NEW!-)
    21
    Zséda - Eperhold
    22
    Earl - Tongue Tie
    23
    Freddie  - Nincsen Holnap (-NEW!-)
    24
    Caramel - Használd a Szívedet
    25
    Cvicii Feat . Rita Ora - Lonely Together
  • 44. Hét (2017. október 30. - november 05.)
    1
    Portugal. The Man - Feel It Still
    2
    Camila Cabello Feat. Young Thug - Havana
    3
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    4
    Ofenbach Feat. Nick Waterhouse - Katchi
    5
    Halott Pénz - Otthon
    6
    Bruno Mars Feat. David Guetta - Versace On The Floor
    7
    Felix Jaehn - Hot2Touch
    8
    Milk & Sugar - Summertime
    9
    Robin Shulz Feat. James Blunt - Ok
    10
    Wellhello - Odaút
    11
    Radics Gigi - Give Love Back
    12
    Hooligans - Ki Lehet Ő?
    13
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    14
    Majka - Mindenki Táncol
    15
    Ed Sheeren - Galway Girl
    16
    Zséda - Eperhold
    17
    New Level Empire - Belédfulladnék
    18
    Avicii Feat. Sandro Cavazza - Without You
    19
    CNCO & Little Mix - Reggaeton Lento
    20
    Earl - Tongue Tie
    21
    Biga & Wolfie - Hallhatatlan Blues
    22
    Tiesto Feat. Bright Sparks - On My Way
    23
    Caramel - Használd a Szívedet
    24
    Rudimental Feat. James Arthur - Sun Comes Up
    25
    Shawn Mendes - There’s Nothing Holding Me Back
  • 43. hét (2017. Október 23. - Október 29.)
    1
    Portugal. The Man - Feel It Still
    2
    Camila Cabello Feat. Young Thug - Havana
    3
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    4
    Felix Jaehn - Hot2Touch
    5
    Ofenbach Feat. Nick Waterhouse - Katchi
    6
    Halott Pénz - Otthon
    7
    Bruno Mars Feat. David Guetta - Versace On The Floor
    8
    Milk & Sugar - Summertime
    9
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    10
    Robin Shulz Feat. James Blunt - Ok
    11
    Wellhello - Odaút
    12
    Radics Gigi - Give Love Back
    13
    Ed Sheeren - Galway Girl
    14
    Zséda - Eperhold
    15
    Hooligans - Ki Lehet Ő? (-NEW!-)
    16
    Avicii Feat. Sandro Cavazza - Without You
    17
    New Level Empire - Belédfulladnék
    18
    Earl - Tongue Tie
    19
    Biga & Wolfie - Hallhatatlan Blues
    20
    Majka - Mindenki Táncol (-NEW!-)
    21
    Tiesto Feat. Bright Sparks - On My Way
    22
    Rudimental Feat. James Arthur - Sun Comes Up
    23
    Caramel - Használd a Szívedet
    24
    Shawn Mendes - There’s Nothing Holding Me Back
    25
    CNCO & Little Mix - Reggaeton Lento (-NEW!-)
  • 42. hét (2017. Október 16. - Október 22.)
    1
    Portugal. The Man - Feel It Still
    2
    Camila Cabello Feat. Young Thug - Havana
    3
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    4
    Felix Jaehn - Hot2Touch
    5
    Ofenbach Feat. Nick Waterhouse - Katchi
    6
    Halott Pénz - Otthon
    7
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    8
    Bruno Mars Feat. David Guetta - Versace On The Floor
    9
    Milk & Sugar - Summertime
    10
    Wellhello - Odaút
    11
    Ed Sheeren - Galway Girl
    12
    Robin Shulz Feat. James Blunt - Ok
    13
    Radics Gigi - Give Love Back
    14
    Earl - Tongue Tie
    15
    Rudimental Feat. James Arthur - Sun Comes Up
    16
    Zséda - Eperhold
    17
    Avicii Feat. Sandro Cavazza - Without You
    18
    New Level Empire - Belédfulladnék
    19
    Tiesto Feat. Bright Sparks - On My Way
    20
    Biga & Wolfie - Hallhatatlan Blues
    21
    Shawn Mendes - There’s Nothing Holding Me Back
    22
    Punnany Massif Feat. Charlie & Pásztor Anna - Ami VOLT az majd lesz
    23
    Martin Jensen - Solo Dance
    24
    Caramel - Használd a Szívedet
    25
    Compact Disco - Veled
  • 41. hét (2017. Október 09. - Október 15.)
    1
    Portugal. The Man - Feel It Still
    2
    Camila Cabello Feat. Young Thug - Havana
    3
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    4
    Felix Jaehn - Hot2Touch
    5
    Ofenbach Feat. Nick Waterhouse - Katchi
    6
    Halott Pénz - Otthon
    7
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    8
    Wellhello - Odaút
    9
    Bruno Mars Feat. David Guetta - Versace On The Floor
    10
    Milk & Sugar - Summertime
    11
    Ed Sheeren - Galway Girl
    12
    Earl - Tongue Tie
    13
    Radics Gigi - Give Love Back
    14
    Rudimental Feat. James Arthur - Sun Comes Up
    15
    Zséda - Eperhold
    16
    Robin Shulz Feat. James Blunt - Ok
    17
    Punnany Massif Feat. Charlie & Pásztor Anna - Ami VOLT az majd lesz
    18
    Tiesto Feat. Bright Sparks - On My Way
    19
    New Level Empire - Belédfulladnék
    20
    Avicii Feat. Sandro Cavazza - Without You (-NEW!-)
    21
    Shawn Mendes - There’s Nothing Holding Me Back
    22
    Martin Jensen - Solo Dance
    23
    Biga & Wolfie - Hallhatatlan Blues (-NEW!-)
    24
    Compact Disco - Veled
    25
    Caramel - Használd a Szívedet
  • 40. hét (2017. Október 02. - Október 08.)
    1
    Portugal. The Man - Feel It Still
    2
    Camila Cabello Feat. Young Thug - Havana
    3
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    4
    Halott Pénz - Otthon
    5
    Felix Jaehn - Hot2Touch
    6
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    7
    Ofenbach Feat. Nick Waterhouse - Katchi
    8
    Wellhello - Odaút
    9
    Bruno Mars Feat. David Guetta - Versace On The Floor
    10
    Milk & Sugar - Summertime
    11
    Ed Sheeren - Galway Girl
    12
    Earl - Tongue Tie
    13
    Radics Gigi - Give Love Back
    14
    Rudimental Feat. James Arthur - Sun Comes Up
    15
    Punnany Massif Feat. Charlie & Pásztor Anna - Ami VOLT az majd lesz
    16
    Robin Shulz Feat. James Blunt - Ok
    17
    Zséda - Eperhold
    18
    Tiesto Feat. Bright Sparks - On My Way
    19
    New Level Empire - Belédfulladnék
    20
    Shawn Mendes - There’s Nothing Holding Me Back
    21
    Caramel - Használd a Szívedet
    22
    Martin Jensen - Solo Dance
    23
    Rúzsa Magdi - Éden
    24
    Jason Derulo - Swalla
    25
    Compact Disco - Veled
  • 39. hét (2017. Szeptember 25. - Október 01.)
    1
    Portugal. The Man - Feel It Still
    2
    Camila Cabello Feat. Young Thug - Havana
    3
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    4
    Halott Pénz - Otthon
    5
    Felix Jaehn - Hot2Touch
    6
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    7
    Ofenbach Feat. Nick Waterhouse - Katchi
    8
    Wellhello - Odaút
    9
    Bruno Mars Feat. David Guetta - Versace On The Floor
    10
    Milk & Sugar - Summertime
    11
    Ed Sheeren - Galway Girl
    12
    Earl - Tongue Tie
    13
    Punnany Massif Feat. Charlie & Pásztor Anna - Ami VOLT az majd lesz
    14
    Rudimental Feat. James Arthur - Sun Comes Up
    15
    Radics Gigi - Give Love Back
    16
    Robin Shulz Feat. James Blunt - Ok
    17
    Zséda - Eperhold
    18
    New Level Empire - Belédfulladnék
    19
    Shawn Mendes - There’s Nothing Holding Me Back
    20
    Caramel - Használd a Szívedet
    21
    Rúzsa Magdi - Éden
    22
    Martin Jensen - Solo Dance
    23
    Jason Derulo - Swalla
    24
    Compact Disco - Veled
    25
    Tiesto Feat. Bright Sparks - On My Way (-NEW!-)
  • 38. hét (2017. Szeptember 18. - Szeptember 24.)
    1
    Portugal. The Man - Feel It Still
    2
    Camila Cabello Feat. Young Thug - Havana
    3
    Halott Pénz - Otthon
    4
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    5
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    6
    Felix Jaehn - Hot2Touch
    7
    Wellhello - Odaút
    8
    Ed Sheeren - Galway Girl
    9
    Punnany Massif Feat. Charlie & Pásztor Anna - Ami VOLT az majd lesz
    10
    Earl - Tongue Tie
    11
    Ofenbach Feat. Nick Waterhouse - Katchi
    12
    Rudimental Feat. James Arthur - Sun Comes Up
    13
    Rúzsa Magdi - Éden
    14
    Caramel - Használd a Szívedet
    15
    Milk & Sugar - Summertime (-NEW!-)
    16
    Bruno Mars Feat. David Guetta - Versace On The Floor
    17
    Robin Shulz Feat. James Blunt - Ok
    18
    Zséda - Eperhold
    19
    Radics Gigi - Give Love Back
    20
    New Level Empire - Belédfulladnék
    21
    Shawn Mendes - There’s Nothing Holding Me Back
    22
    Martin Jensen - Solo Dance
    23
    Jason Derulo - Swalla
    24
    Compact Disco - Veled
    25
    Clean Bandit - Symphony
  • 37. hét (2017. Szeptember 11. - Szeptember 17.)
    1
    Portugal. The Man - Feel It Still
    2
    Camila Cabello Feat. Young Thug - Havana
    3
    Halott Pénz - Otthon
    4
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    5
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    6
    Felix Jaehn - Hot2Touch
    7
    Wellhello - Odaút
    8
    Ed Sheeren - Galway Girl
    9
    Punnany Massif Feat. Charlie & Pásztor Anna - Ami VOLT az majd lesz
    10
    Earl - Tongue Tie
    11
    Rúzsa Magdi - Éden
    12
    Ofenbach Feat. Nick Waterhouse - Katchi
    13
    Rudimental Feat. James Arthur - Sun Comes Up
    14
    Caramel - Használd a Szívedet
    15
    Robin Shulz Feat. James Blunt - Ok
    16
    Zséda - Eperhold
    17
    Radics Gigi - Give Love Back
    18
    Shawn Mendes - There’s Nothing Holding Me Back
    19
    Jason Derulo - Swalla
    20
    Bruno Mars Feat. David Guetta - Versace On The Floor (-NEW!-)
    21
    Martin Jensen - Solo Dance
    22
    New Level Empire - Belédfulladnék (-NEW!-)
    23
    Luis Fonsi Feat. Daddy Yankee - Despacito
    24
    Compact Disco - Veled
    25
    Clean Bandit - Symphony
  • 36. hét (2017. Szeptember 04. - Szeptember 10.)
    1
    Portugal. The Man - Feel It Still
    2
    Camila Cabello Feat. Young Thug - Havana
    3
    Halott Pénz - Otthon
    4
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    5
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    6
    Felix Jaehn - Hot2Touch
    7
    Wellhello - Odaút
    8
    Ed Sheeren - Galway Girl
    9
    Punnany Massif Feat. Charlie & Pásztor Anna - Ami VOLT az majd lesz
    10
    Earl - Tongue Tie
    11
    Jason Derulo - Swalla
    12
    Rúzsa Magdi - Éden
    13
    Robin Shulz Feat. James Blunt - Ok
    14
    Ofenbach Feat. Nick Waterhouse - Katchi
    15
    Caramel - Használd a Szívedet
    16
    Rudimental Feat. James Arthur - Sun Comes Up
    17
    Zséda - Eperhold
    18
    Radics Gigi - Give Love Back 
    19
    Alle Farben - Little Hollywood
    20
    Shawn Mendes - There’s Nothing Holding Me Back
    21
    Martin Jensen - Solo Dance
    22
    Luis Fonsi Feat. Daddy Yankee - Despacito
    23
    Kesha - Woman
    24
    Compact Disco - Veled
    25
    Clean Bandit - Symphony
  • 35. hét (2017. Augusztus 28. - Szeptember 03.)
    1
    Portugal. The Man - Feel It Still
    2
    Camila Cabello Feat. Young Thug - Havana
    3
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    4
    Halott Pénz - Otthon
    5
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    6
    Wellhello - Odaút
    7
    Felix Jaehn - Hot2Touch
    8
    Earl - Tongue Tie
    9
    Punnany Massif Feat. Charlie & Pásztor Anna - Ami VOLT az majd lesz
    10
    Ed Sheeren - Galway Girl
    11
    Jason Derulo - Swalla
    12
    Rúzsa Magdi - Éden
    13
    Alle Farben - Little Hollywood
    14
    Martin Jensen - Solo Dance
    15
    Robin Shulz Feat. James Blunt - Ok
    16
    Caramel - Használd a Szívedet
    17
    Luis Fonsi Feat. Daddy Yankee - Despacito
    18
    Zséda - Eperhold
    19
    Rudimental Feat. James Arthur - Sun Comes Up
    20
    Radics Gigi - Give Love Back (-NEW!-)
    21
    Shawn Mendes - There’s Nothing Holding Me Back
    22
    Ofenbach Feat. Nick Waterhouse - Katchi (-NEW!-)
    23
    23. Kesha - Woman
    24
    Compact Disco - Veled
    25
    Clean Bandit - Symphony
  • 34. hét (2017. Augusztus 21. - Augusztus 27.)
    1
    Portugal. The Man - Feel It Still
    2
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    3
    Camila Cabello Feat. Young Thug - Havana
    4
    Halott Pénz - Otthon
    5
    Earl - Tongue Tie
    6
    Wellhello - Odaút
    7
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    8
    Felix Jaehn - Hot2Touch
    9
    Punnany Massif Feat. Charlie & Pásztor Anna - Ami VOLT az majd lesz
    10
    Luis Fonsi Feat. Daddy Yankee - Despacito
    11
    Jason Derulo - Swalla
    12
    Ed Sheeren - Galway Girl
    13
    Alle Farben - Little Hollywood
    14
    Martin Jensen - Solo Dance
    15
    Rúzsa Magdi - Éden
    16
    Robin Shulz Feat. James Blunt - Ok
    17
    Caramel - Használd a Szívedet
    18
    Compact Disco - Veled
    19
    Zséda - Eperhold
    20
    Rudimental Feat. James Arthur - Sun Comes Up
    21
    Kelemen Kabátban & Dér Heni - Félreismertem
    22
    Clean Bandit - Symphony
    23
    Shawn Mendes - There’s Nothing Holding Me Back
    24
    Katy Perry & Skip Marley - Chained To The Rhythm
    25
    Kesha - Woman (-NEW!-)
  • 33. hét (2017. Augusztus 14. - Augusztus 20.)
    1
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    2
    Halott Pénz - Otthon
    3
    Luis Fonsi Feat. Daddy Yankee - Despacito
    4
    Earl - Tongue Tie
    5
    Alle Farben - Little Hollywood
    6
    Wellhello - Odaút
    7
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    8
    Punnany Massif Feat. Charlie & Pásztor Anna - Ami VOLT az majd lesz
    9
    Felix Jaehn - Hot2Touch
    10
    Martin Jensen - Solo Dance
    11
    Jason Derulo - Swalla
    12
    Compact Disco - Veled
    13
    Ed Sheeren - Galway Girl
    14
    Camila Cabello Feat. Young Thug-Havana
    15
    Kelemen Kabátban & Dér Heni - Félreismertem
    16
    Rúzsa Magdi - Éden
    17
    Robin Shulz Feat. James Blunt - Ok
    18
    Portugal. The Man - Feel It Still
    19
    Clean Bandit - Symphony
    20
    Caramel - Használd a Szívedet
    21
    Zséda - Eperhold
    22
    Chainsmokers & Coldplay - Something Just Like This
    23
    Rudimental Feat. James Arthur - Sun Comes Up
    24
    Shawn Mendes - There’s Nothing Holding Me Back
    25
    Katy Perry & Skip Marley - Chained To The Rhythm
  • 32. hét (2017. Augusztus 07. - Augusztus 13.)
    1
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    2
    Halott Pénz - Otthon
    3
    Luis Fonsi Feat. Daddy Yankee - Despacito
    4
    Earl - Tongue Tie
    5
    Alle Farben - Little Hollywood
    6
    Wellhello - Odaút
    7
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    8
    Punnany Massif Feat. Charlie & Pásztor Anna - Ami VOLT az majd lesz
    9
    Martin Jensen - Solo Dance
    10
    Felix Jaehn - Hot2Touch
    11
    Compact Disco - Veled
    12
    Jason Derulo - Swalla
    13
    Kelemen Kabátban & Dér Heni - Félreismertem
    14
    Ed Sheeren - Galway Girl
    15
    Camila Cabello Feat. Young Thug-Havana (-NEW!-)
    16
    Rúzsa Magdi - Éden
    17
    Robin Shulz Feat. James Blunt - Oka
    18
    Clean Bandit - Symphony
    19
    Chainsmokers & Coldplay - Something Just Like This
    20
    Portugal. The Man - Feel It Still (-NEW!-)
    21
    Zséda - Eperhold
    22
    Caramel - Használd a Szívedet
    23
    Rudimental Feat. James Arthur - Sun Comes Up (-NEW!-)
    24
    Shawn Mendes - There’s Nothing Holding Me Back
    25
    Katy Perry & Skip Marley - Chained To The Rhythm
    26
     
  • 31. hét (2017. Július 31. - Augusztus 06.)
    1
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    2
    Luis Fonsi Feat. Daddy Yankee - Despacito
    3
    Halott Pénz - Otthon
    4
    Earl - Tongue Tie
    5
    Alle Farben - Little Hollywood
    6
    Wellhello - Odaút
    7
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    8
    Punnany Massif Feat. Charlie & Pásztor Anna - Ami VOLT az majd lesz
    9
    Martin Jensen - Solo Dance
    10
    Compact Disco - Veled
    11
    Felix Jaehn - Hot2Touch
    12
    Kelemen Kabátban & Dér Heni - Félreismertem
    13
    Jason Derulo - Swalla
    14
    Chainsmokers & Coldplay - Something Just Like This
    15
    Clean Bandit - Symphony
    16
    David Guetta Feat. Justin Bieber - 2U
    17
    Ed Sheeren - Galway Girl
    18
    Rúzsa Magdi - Éden
    19
    Majka - Partykarantén
    20
    Robin Shulz Feat. James Blunt - Ok (-NEW!-)
    21
    Zséda - Eperhold
    22
    Katy Perry & Skip Marley - Chained To The Rhythm
    23
    Caramel - Használd a Szívedet (-NEW!-)
    24
    Starley - Call On Me
    25
    Shawn Mendes - There’s Nothing Holding Me Back (-NEW!-)
  • 30. hét (2017. Július 24. - Július 30.)
    1
    Luis Fonsi Feat. Daddy Yankee - Despacito
    2
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    3
    Earl - Tongue Tie
    4
    Halott Pénz - Otthon
    5
    Alle Farben - Little Hollywood
    6
    Martin Jensen - Solo Dance
    7
    Wellhello - Odaút
    8
    Kelemen Kabátban & Dér Heni - Félreismertem
    9
    Punnany Massif Feat. Charlie & Pásztor Anna - Ami VOLT az majd lesz
    10
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    11
    Compact Disco - Veled
    12
    David Guetta Feat. Justin Bieber - 2U
    13
    Chainsmokers & Coldplay - Something Just Like This
    14
    Jason Derulo - Swalla
    15
    Felix Jaehn - Hot2Touch (-NEW!-)
    16
    Clean Bandit - Symphony
    17
    Natasha Bedingfield - Let Go
    18
    Majka - Partykarantén
    19
    Kungs - I Feel So Bad
    20
    Rúzsa Magdi - Éden
    21
    Katy Perry & Skip Marley - Chained To The Rhythm
    22
    Starley - Call On Me
    23
    Zséda - Eperhold
    24
    Ed Sheeren - Galway Girl
    25
    Alvaro Soler - Sofia
  • 29. hét (2017. Július 17. - Július 23.)
    1
    Luis Fonsi Feat. Daddy Yankee - Despacito
    2
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    3
    Earl - Tongue Tie
    4
    Kelemen Kabátban & Dér Heni - Félreismertem
    5
    Martin Jensen - Solo Dance
    6
    Halott Pénz - Otthon
    7
    Alle Farben - Little Hollywood
    8
    Compact Disco - Veled
    9
    Wellhello - Odaút
    10
    Punnany Massif Feat. Charlie & Pásztor Anna - Ami VOLT az majd lesz
    11
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    12
    David Guetta Feat. Justin Bieber - 2U
    13
    Chainsmokers & Coldplay - Something Just Like This
    14
    Clean Bandit - Symphony
    15
    Jason Derulo - Swalla
    16
    Natasha Bedingfield - Let Go
    17
    Majka - Partykarantén
    18
    Kungs - I Feel So Bad
    19
    Rúzsa Magdi - Éden
    20
    Katy Perry & Skip Marley - Chained To The Rhythm
    21
    Starley - Call On Me
    22
    Zséda - Eperhold
    23
    Péter Szabó Szilvia - Az Éj Után
    24
    Ed Sheeren - Galway Girl (-NEW!-)
    25
    Alvaro Soler - Sofia
  • 28. hét (2017. Július 10. - Július 16.)
    1
    Louis Fonsi Feat. Daddy Yankee - Despacito
    2
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    3
    Earl - Tongue Tie
    4
    Kelemen Kabátban & Dér Heni - Félreismertem
    5
    Martin Jensen - Solo Dance
    6
    Compact Disco - Veled
    7
    Halott Pénz - Otthon
    8
    Alle Farben - Little Hollywood
    9
    Wellhello - Odaút
    10
    Punnany Massif Feat. Charlie & Pásztor Anna - Ami VOLT az majd lesz
    11
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels
    12
    David Guetta Feat. Justin Bieber - 2U
    13
    Chainsmokers & Coldplay - Something Just Like This
    14
    Clean Bandit - Symphony
    15
    Kungs - I Feel So Bad
    16
    Natasha Bedingfield - Let Go
    17
    Jason Derulo - Swalla
    18
    Majka - Partykarantén
    19
    Katy Perry & Skip Marley - Chained To The Rhythm
    20
    Rúzsa Magdi - Éden
    21
    Starley - Call On Me
    22
    Péter Szabó Szilvia - Az Éj Után
    23
    Ed Sheeren - Shape Of You
    24
    Zséda - Eperhold
    25
    Alvaro Soler - Sofia
  • 27. hét (2017. Július 03. - Július 09.)

    Zséda - Ezerhold (-NEW!-)
    25
    Alvaro Soler - Sofia
  • 26. hét (2017. Június 26. - Július 02.)

    Spoon 21 - Deák
    23
    Jason Derulo - Swalla (-NEW!-)
    24
    Rúzsa Magdi - Éden (-NEW!-)
    25
    Alvaro Soler - Sofia
  • 25. hét (2017. Június 19. - Június 25.)
    1
    Louis Fonsi Feat. Daddy Yankee - Despacito
    2
    Earl - Tongue Tie
    3
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man
    4
    Martin Jensen - Solo Dance
    5
    Kelemen Kabátban & Dér Heni - Félreismertem
    6
    Chainsmokers & Coldplay - Something Just Like This
    7
    Clean Bandit - Symphony
    8
    Compact Disco - Veled
    9
    Halott Pénz - Otthon
    10
    Alle Farben - Little Hollywood
    11
    Kungs - I Feel So Bad
    12
    Natasha Bedingfield - Let Go
    13
    Péter Szabó Szilvia - Az Éj Után
    14
    Katy Perry & Skip Marley - Chained To The Rhythm
    15
    David Guetta Feat. Justin Bieber - 2U
    16
    Punnany Massif Feat. Charlie & Pásztor Anna - Ami VOLT az majd lesz
    17
    Starley - Call On Me
    18
    Wellhello - Odaút
    19
    Majka - Partykarantén
    20
    Spoon 21 - Deák
    21
    Ed Sheeren - Shape Of You
    22
    Varga Viktor - Nagy Utazás
    23
    Calvin Harris & Pharrell Willams & Katy Perry - Feels (-NEW!-)
    24
    The Weeknd Feat. Daft Punk - Feel It Comin’
    25
    Alvaro Soler - Sofia
  • 24. hét (2017. Június 12. - Június 19.)
    1
    Louis Fonsi Feat. Daddy Yankee - Despacito
    2
    Earl - Tongue Tie
    3
    Martin Jensen - Solo Dance
    4
    Kelemen Kabátban & Dér Heni - Félreismertem
    5
    Parov Stelar Feat. Lightin Hopkins - My Man (-NEW!-)
    6
    Chainsmokers & Coldplay - Something Just Like This
    7
    Clean Bandit - Symphony
    8
    Péter Szabó Szilvia - Az Éj Után
    9
    Compact Disco - Veled
    10
    Halott Pénz - Otthon
    11
    Natasha Bedingfield - Let Go
    12
    Kungs - I Feel So Bad
    13
    Varga Viktor - Nagy Utazás
    14
    Katy Perry & Skip Marley - Chained To The Rhythm
    15
    Alle Farben - Little Hollywood
    16
    Spoon 21 - Deák
    17
    Starley - Call On Me
    18
    Punnany Massif Feat. Charlie & Pásztor Anna - Ami VOLT az majd lesz (-NEW!-)
    19
    David Guetta Feat. Justin Bieber - 2U
    20
    Majka - Partykarantén (-NEW!-)
    21
    2Ed Sheeren - Shape Of You
    22
    The Weeknd Feat. Daft Punk - Feel It Comin’
    23
    Wellhello - Odaút (-NEW!-)
    24
    Maroon 5 - Cold
    25
    Alvaro Soler - Sofia
  • 23. hét (2017. Június 05. - Június 11.)
    1
    Luis Fonsi Feat - Daddy Yankee - Despacito
    2
    Earl - Tongue Tie
    3
    Martin Jensen - Solo Dance
    4
    Clean Bandit - Symphony
    5
    Kelemen Kabátban & Dér Heni - Félreismertem
    6
    Chainsmokers & Coldplay - Something Just Like This
    7
    Péter Szabó Szilvia - Az Éj Után
    8
    Natasha Bedingfield - Let Go
    9
    Compact Disco - Veled
    10
    Kungs - I Feel So Bad
    11
    Varga Viktor - Nagy Utazás
    12
    Katy Perry & Skip Marley - Chained To The Rhythm
    13
    Parov Stelar & Lilja Bloom - Step Two
    14
    Spoon 21 - Deák
    15
    Starley - Call On Me
    16
    Ed Sheeren - Shape Of You
    17
    The Weeknd Feat. Daft Punk - Feel It Comin’
    18
    1Maroon 5 - Cold
    19
    ByeAlex És A Slepp Feat. Lotfi Begi - BaBaBó
    20
    All Farben - Little Hollywood (-NEW!-)
    21
    Halott Pénz - Otthon (-NEW!-)
    22
    David Guetta Feat. Justin Bieber - 2U (-NEW!-)
    23
    Alan Walker - Alone
    24
    Little Mix - Touch
    25
    Alvaro Soler - Sofia
  • 22. hét (2017. Május 29. - Június 04.)
    1
    Earl - Tongue Tie
    2
    Louis Fonsi Feat - Daddy Yankee - Despacito
    3
    Martin Jensen - Solo Dance
    4
    Natasha Bedingfield - Let Go
    5
    Clean Bandit - Symphony
    6
    Parov Stelar & Lilja Bloom - Step Two
    7
    Péter Szabó Szilvia - Az Éj Után
    8
    Chainsmokers & Coldplay - Something Just Like This
    9
    Kelemen Kabátban & Dér Heni - Félreismertem
    10
    Compact Disco - Veled
    11
    Kungs - I Feel So Bad
    12
    Varga Viktor - Nagy Utazás
    13
    Spoon 21 - Deák
    14
    Starley - Call On Me
    15
    Ed Sheeren - Shape Of You
    16
    Katy Perry & Skip Marley - Chained To The Rhythm
    17
    The Weeknd Feat. Daft Punk - Feel It Comin’ 
    18
    ByeAlex És A Slepp Feat. Lotfi Begi - BaBaBó
    19
    Maroon 5 - Cold
    20
    Alan Walker - Alone
    21
    Little Mix - Touch
    22
    Steve Aoki Feat. Louis Tomlinson - Just Hold On
    23
    Offenbach - Be Mine
    24
    Rag ’n’ Bone Man - Skin
    25
    Alvaro Soler - Sofia
    26
     
  • 21. hét (2017. Május 22. - Május 28.)

MAI MŰSOROK
06:00-10:00 | Gong reggel
10:00-11:00 | Téma
11:00-12:00 | Téma +
11:40- | Sporthírek
12:00-14:00 | Déli kívánságműsor
14:00-17:00 | Élénk Délután
17:00- | Mozaik
18:00- | Gong FM - Esti Hírek
18:00-20:00 | Interaktív kívánságműsor
20:00-22:00 | Gong Top 25
22:00-01:00 | Katapult DJ
Elérhetőségeink
Titkárság: 76 /414 030
E-mail: titkarsag@gongradio.hu
Értékesítés: 06 20/524/7671 (munkanapokon 8 - 17 óráig)
E-mail: ertekesites@gongradio.hu
Stúdió / Kívánságműsor: 76 / 414 - 010
Kívánságműsor sms: 06 20/ 9 414-020
E-mail: studio@gongradio.hu
Útravaló
"Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül." (Biblia)